Téli Találkozó - Témája a papok éve kapcsány ... Lilla (Kolozsvár)

Március 5-7. között az idén Désen került megszervezésre a VII. Ferences Ifjúsági Találkozó. Témája a papok éve kapcsán a papság volt, ezzel kapcsolatos tevékenységeken vettünk részt.

Péntek délután érkeztünk meg, több mint 130-an Erdély különböző városaiból, régi jó barátok, ismerősök. Néhányan már a misén és az azt megelőző keresztúton is részt vettek, de a Találkozó első programja a közösen végzett zsolozsma volt. A közös zsolozsmák már hagyományossá váltak a ferences találkozókon, ízelítőt nyújtanak számunkra szerzetes testvéreink és nővéreink imaéletéből, megtapasztalhatunk valami sajátosat, az egységet az imában, a liturgiában.

Zsolozsma után vacsoráztunk, és utunk újra a templomba vezetett egy rövid szentségimádásra. Taize énekeket énekeltünk, bibliai szövegeket olvastunk fel, s közben alkalmunk volt a csendes elmélkedésre. Ima után nagy szeretettel köszöntöttük a késve érkezetteket, a viszontlátás öröme csillogott szemeinkben.

Másnap reggel újból közösen zsolozsmáztunk, majd reggeli után a kultúrotthonba vonultunk át, s meghallgattuk Lukács atya tapasztalatait a több évtizedes papságáról, üzenetét és tanácsait a fiatalok számára. Szabolcs testvér Szent Ferenc és a papság viszonyáról beszélt, amely nemcsak ezelőtt 800 évvel volt aktuális hozzáállás, hanem oly nagy szükség van rá napjainkban is. Ferenc látta a korabeli papok bűnös életét, de nem ítélte el őket, hiszen egyedül Istennél van az ítélet, aki meghívta papjait a megszentelt életre. Nagy szentünk tisztelte a papokat, mivel ők közvetítik a szentségek kiszolgáltatása által Isten különleges kegyelmeit számunkra. Ezért követőit a papoknak való engedelmességre buzdította.

Az előadások után kiscsoportokban osztottunk meg egymással egy-egy pozitív tapasztalatunkat a papokkal kapcsolatban, majd csoportonként kérdéseket fogalmaztunk meg, amelyeket a papoknak feltennénk. S ha már van kérdés, legyen válasz is, a jelen levő papok válaszoltak rá. Számunkra is megerősítésként hatottak ezek a tanúságtételek, olyan dolgokról beszéltünk, amelyek sokszor tabu témának tűnnek, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak, de nem merünk róla beszélni. Megtudtuk, hogy papjaink átélik saját kicsinységüket, rádöbbenek, hogy általuk Isten működik, hogy olyan csodák történnek közvetítésükkel, amelyeket saját maguktól nem tudnának megtenni. Tanúságtételt hallottunk arról is, hogy nem az a kérdés, hogy vannak-e kísértések, hogy milyen kísértést érzünk, hanem, hogy mit kezdünk azokkal a kísértő érzelmekkel, leragadunk-e nálunk, vagy Istenhez fordulunk. Hiszen, ahogy találóan elhangzott: „a forró kályhára nem szállnak a legyek”, akinek lelke forró az Isten szeretetében, jobban ellen tud állni a kísértéseknek.

Ebéd után a gyergyószentmiklósi, szászsebesi és vásárhelyi csapatok három vicces fellépéssel leptek meg bennünket.

Délután négyes-ötös csoportokban levelet fogalmaztunk meg az erdélyi papoknak, amelyeket talán a Vasárnap hétről hétre közölni fog a papok évében. Ezáltal akarjuk átlépni a Találkozó kereteit, s mindazt az értéket, ami ott megfogalmazódott továbbadni bátorítva a papokat, hiszen nekik is szükségük van a támaszra, annak tudatára, hogy fontosak ők, nemcsak Isten, hanem az emberek szemében is.

Levélírás után közös szentmisén vettünk részt, együtt imádkoztunk, énekeltünk, zenéltünk, együtt vettünk részt az eucharisztikus lakomán. Jenő testvér elmélkedése hívta fel figyelmünket arra, hogy vegyük észre magunkban a tékozló fiút, s annak testvérét.

Az esti programot Bonaventúra testvér szervezte. Egy játékos templomépítésre hívott meg bennünket. Csakhogy a templomépítéshez pénz szükséges, s ezt a „pénzt” ügyességeink megmutatásával, különböző akadályok és próbák leküzdésével szerezhettük meg. Ha megfelelő mennyiségű „pénzünk” gyűlt össze, azt beválthattuk téglára, s a csoportunk színére festettek ki egy téglát egy hatalmas kartonra rajzolt templomon. A játék végére minden téglát és cserepet befestettek, s előttünk állt egy tarkára mázolt templom. A testvérek felhívták a figyelmünket arra, hogy azért ilyen színes a templom, mert mi is sokfélék vagyunk, számos talentumot és ajándékot kaptunk Istentől, s mindezekre szükség van ahhoz, hogy közösen építhessük a templomot, az Egyházat. Miután véget ért a játék, záróakkordként minden csoportból egy fiatal elmesélt egy Szent Ferenc legendát.

Vasárnap reggeli dicséreten és szentmisén vettünk részt. A szentmisén felajánláskor a papoknak írt leveleinket is odatettük az oltár elé. A közös ebéd után szokásunkhoz híven „megénekeltük” a szakács néniket, akik fáradhatatlanul dolgoztak, hogy ne csak lelki, hanem testi táplálékot is vehessünk magunkhoz. Ezután csomagoltunk, búcsúzkodtunk, és indultunk hazafele.

Számomra a legnagyobb élményt a testvéri együttlét megtapasztalása jelentette, hogy a testvérekkel, nővérekkel, családosokkal és fiatalokkal együtt alkottuk a ferences nagycsaládot, ahol félévestől kilencven évesig együtt lehettünk kölcsönös egymásra figyelésben és szeretetben. Ebből merítve erőt tértünk haza, hogy a szívünkben meggyújtott lángot mi is tovább adhassuk mindennapjainkban.

Köszönjük a ferences testvéreknek, különösen a dési ferenceseknek e csodálatos tapasztalatot, együttlétet.