Ide szeretném majd azokat a gondolatokat, véleményeket közkinccsé tenni, amelyek a zarándoklattal kapcsolatosan érkeznek t?letek. Az alábbiakon kívül még érkezett néhány, de amíg nem kapok engedélyt a „tettesekt?l”, hogy ide kitehessem, addig inkább magamnak ?rizgetem.

 

Ha kedved van, te is megírhatod ami még „motoszkál” benned … hátha még a többieket is gazdagíthatod vele.

 

 

 

P. Angéla, Marosvásárhely

Cs. Judith, Déva

S. Viola, Sepsiszentgyörgy – Marosvásárhely

T. Melinda, Székelyudvarhely

K. Katalin-Tünde, (Szell? testvér), Székelyudvarhely

J. Krisztina-Franciska, Székelyudvarhely

V. Éva, Marosvásárhely

 

 

P. Angéla, Marosvásárhely

 

… el?ször is hálával tartozom a jó Istennek, hogy sikerült veletek együtt végigjárnom ezt a csodalatos utat, azért hogy kibírtam, meg hogy egyáltalán el tudtam menni, mert utolsó napig bizonytalan volt ... minden nagyon szuper volt (az es?t kivéve), de sokkal könnyebb volt es?ben gyalogolni, mint melegben.

Talán csak azt sajnálom hogy nem lehetett többször megállni, megcsodálni több dolgot, mert így csak a menésen volt a hangsúly: én szívesen nézel?dtem volna egy-egy szimpatikus helyen, talán jöv?re ... gondolom mindenképp lesz!

 

Vissza az elejére

 

 

Cs. Judith, Déva

„Engedjétek hozzám jönni a szavakat.” Süt? András regény címe jut eszembe miközben gondolatban próbálom elképzelni azt, hogy miként is kezdjem, folytassam és fejezem be a beszámolót a zarándoklatról.

 

A zarándoklatom már szerdán (július 30-án) kezd?dött, amikor útnak indultam. Segesvár volt az els? állomás. Itt „végeztem el” a bemelegítést a gyaloglásra. Egy kis töprengés után úgy határoztam, hogy mégis a hátizsákommal együtt látogatom meg a város régi központját, amit eddig messzir?l, a vonatból, csodáltam. Nem bántam meg, függetlenül attól, hogy a lépcs?n felfele a hátizsákom mintha egyre súlyosodott. De fent, a várban, a régi tornyok, templomok, épületek és utcák arra biztattak, hogy nézzek bátran szembe az id?kkel. Egy rövid városnézés után folytattam utamat Szekelyudvarhely fele, ahova alig vártam, hogy megérkezek és megismerjem útitársaimat. Kétféle érzés lakozott bennem, a szorongás és az ajándékot váró gyermeki türelmetlenség.

 

A találkozási helyet könnyedén megkaptam, hiszen a templomok mindig kimagaslóak, messzir?l láthatóak. Miután nagyjából mindenki megérkezett, a templomba mentünk, hogy találkozunk legfontosabb útitársunkkal, Istennel, segítségét és oltalmat kérjük a zarándoklatra. Ezután az ismerkedésre került sor, el?ször játszva, kés?bb pedig beszélgetve.

 

Csütörtök – „a nekivágás … egy lépés álmaink megvalósítása felé” (Jakabos Ödön: Indiai útinapló) – mi busszal kezdtük és es?be. A természetben megtartott reggeli dicséret után csomagom szaporodott egy gondolattal – kiengesztel?dés önmagammal. A csendes zarándoklat közben erre kellett gondolni. Az önmagammal vívott folytonos harc jutott eszembe és az ehhez köt?d? ezer gondolat; valamint a kérdés, hogy sikerül-e kiengesztel?dni önmagammal. A hol megered?, hol csendesed? es?ben eszembe jutott gyerekkori elképzelésem, hogy amikor esik az es? biztos Isten sir, együttérzését fejezvén ki ezzel a világgal, az önmagával harcoló emberrel. E gondolat és a hegyi táj szépsége valószín?leg segíthetett abban, hogy ne t?njek lehetetlennek az önmagammal való kiengesztel?dés és talán emiatt is a zarándoklat alatt nem hiányzott semmi.

 

„Bent: Csend

a Béke itt kezd?dik

Bent: Csend.

Isten hozott.” (Reményik Sándor)

 

E napon értük el a madarasi csúcsot, az éjszakát pedig a menedékházban töltöttük. Ez volt a felelete Istennek arra a bens? kérdésemre, hogy es?be hogyan fogjuk a sátrakat felhúzni.

 

Péntek – e nap gondolata „kiengesztel?dés a teremtett világgal és felebarátaiddal”.

 

Kiengesztel?dés a teremtett világgal, sose gondoltam erre. A természet szépségeit csodálván legtöbbször lelkifurdalást érzek, amikor az ember pusztító erejére gondolok. Ilyenkor bocsánatot szeretnek kérni t?le, hogy nem tettem és nem teszek eleget ama felel?sségemnek, hogy vigyázzak rá.

 

Kiengesztel?dés felebarátaiddal – a második nagy parancsolat jutott eszembe: „Szeresd felebarátodat, mint magadat”. Vajon mennyire sikerül szeretni a másikat? Milyen áldozatokra lennék képes? A válasz: az aznapi fel és lefelé vezet? ösvény, amely mintha a felebarátaimmal való kapcsolatot jellemezte. Mindez bens? világomban történt.

 

A helyek, ahol jártunk e nap csodálatosak „ … boldogság tölt el, amikor végre erd?ben, fák, sziklák, virágok között bolyonghatok.” (L. von Beethoven) … és ha becsuknám a szemem, könnyedén elképzelhetem, hogy most is ott vagyok.

 

Az est a tábort?z mellett telt el, a csillagos ég alatt.

 

Szombat – „kiengesztel?dés Istennel”

 

„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedb?l, teljes lelkedb?l és teljes elmédb?l. Ez az els? és nagy parancsolat.”

 

Az el?z? napokban kapott lelki eledel ezen kellett volna segítsen. De vajon mit is jelent kiengesztel?dni Istennel? Mennyire sikerül szeretni ?t?

 

E napon hagytuk el a magasságokat, hegyeket és tértünk vissza a civilizációba, ahogy egyesek mondtak. Délután 6 óra körül érkeztünk Csíksomlyóra és a Kegytemplomba vezetett legel?ször az utunk, ahol megpihentünk és felajánlottuk e zarándoklatot, mindenki egy-egy papírdarabra írva az ajánlását és a zászlóra t?zve. Ama zászlóra, amely végigkísért ezen azon úton.

 

Az estét megint tábort?z mellet töltöttük, énekkel és nótával.

 

Vasárnap – korán reggel keltem másokkal együtt, hogy a csíksomlyói kilátóról megcsodáljuk a napkeltet. Szavakban leírhatatlan:

„Ó természet, ó dics? természet

Mely nyelv merne versenyezni veled

mily nagy vagy te ment?l inkább hallgatsz

Annál többet, annál szebbet mondasz.”

 

A szentmisén három testvér örökfogadalmat tett és azonkívül, hogy imánkban ?ket is belefoglaltuk, mi milyen fogadalmakat tettünk?

 

Az ebéd után következett a nagyon is sajátos búcsúzkodás, eddig meg sohasem búcsúztam el valakit?l a mutató ujjbegy érintésével és a következ? énekkel:

Áldjon meg téged az Úr,

áldjon meg téged az Úr,

és ?rizzen meg tégedet!

 

Világosítsa meg az Úr,

az ? orcáját terajtad,

és könyörüljön terajtad.

 

Fordítsa az Úr az ? orcáját rád,

fordítsa az Úr az ? orcáját rád,

és adjon békét tenéked!

 

Hazafele utazva egy szivárványt is megcsodálhattam – a szövetség jelét és a naplementet is, és a testvéremmel és családjával is volt egy futó találkozás. Mondhatom, hogy mindenben teljes napom volt.

 

És végül: „Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szentléleknek közössége mindnyájatokkal. Amen”

 

Vissza az elejére

 

 

S. Viola, Sepsiszentgyörgy – Marosvásárhely

 

… Somlyó nekem mindig A HEGYet jelenti, így csupa nagy bet?vel, az a hegy ahol talán tényleg közelebb vagyok az éghez, mint máshol, szent hely, ahonnan bármikor feltölt?dve jövök el. Ez a mostani alkalom különleges volt, az út miatt, ami oda vezetett.

Van egy kedvenc versem, ami azt hiszem a legjobbam fejezi ki, hogy mit is jelentett számomra oda menni, és ott lenni. Nos hát akkor ... a Hargitáért, a völgyekben sétáló ködökért, az es?ért, a napsütésért, értetek, a mosolyotokért, meg miegyéb, a szombati misén elénekelt Boldogasszony Anyánkért, és a csodálatos napfelkeltéért ...

Reményik Sándor: Lefelé menet

Máté 17,1

„Eltávozék...” Köntöse, mint a hó.

Olyan szép, hogy már-már félelmetes,

Mégis: a hegyen lakni Vele jó.

Maradni: örök fészket rakni volna jó.

De nem lehet. Már sápad a csoda,

Az út megint a völgybe lehalad.

Jézus a völgyben is Jézus marad.

De jaj nekünk!

Akik a völgybe Vele lemegyünk,

Megszabadított szem? hegy-lakok

Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.

Elfelejtjük az elsápadt csodát.

És lenn, a gomolygó völgyi borúban,

Az emberben, a szürke szomorúban

Nem latjuk többé az Isten fiát.

 

2

Testverem, társam, embernek fia.

Igaz: a hegyen nem maradhatunk.

Igaz: a völgyben más az alakunk,

Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.

Botránkozásul vagyok neked én

És botránkozásul vagy te nekem,

Mégis: legyen nekünk vigasztalás,

Legyen nekünk elég a kegyelem:

Hogy láttuk egymás fényes arculatját,

Hogy láttuk egymást Vele- a Hegyen.

 

Vissza az elejére

 

 

T. Melinda, Székelyudvarhely

 

Köszönöm , hogy részt vehettem a zarándoklaton, igaz sok akadályba ütköztem, míg végül célba jutottam, de így volt ez teljes. Nekem nagyon sokat jelentett a zarándoklat és úgy érzem fontos, hogy megosszam veletek, mint élményt vagy visszajelzést.

Elindultunk mi is, mint egykor szent Ferenc, találkozni akartunk önmagunkkal, a teremtett világgal és nem utolsó sorban Istennel. Négynapos zarándoklat alatt, es?ben elázva, napsütésben, szembesülhettünk önmagunkkal, gyengeségeinkkel, teherbíróképességeinkkel, megtapasztalhattuk azt, mennyire szükség van id?nként arra, hogy félrevonuljunk a világ zajától. Milyen nagy szükség van arra, hogy egymásra figyeljünk, segítsünk, bátorítsunk, meghallgassunk, megértsünk, és szeressünk mindenkit, akárkit … az egész világot.

Elvonulni egy kicsit a világtól, egy kicsit csendben lenni, hisz a csendben történnek a legnagyobb csodák, meghallod azt, amit máskor nem, a csendben kinyílik a lélek mint egy virág. A csendben Istennel lehet találkozni, megtapasztalhatod az ? jóságát és ingyenes szeretetét: az egész zarándoklat számomra err?l szólt.

Istennel lehetett találkozni a keresztút folyamán, a mindennapi szentmisében, a zsolozsman, utolsó pár száz méterre Somlyótól a Rózsafüzér imádkozása közben, és meg sorolhatnám azt a sok szép élményt, melyben mindannyian részesültünk.

Számomra egy különösen szép élményt jelentett, hogy részt vehettem azon a szentmisén, melyen három ferences testvér örökfogadalmat tett, teljesen Istennek szentelve egész életüket. Isten áldása és kegyelme kísérje egész életükön át. …

… Isten áldja meg mindannyiukat! Remélem jöv?ben újra találkozunk.

 

Vissza az elejére

 

 

K. Katalin-Tünde, (Szell? testvér), Székelyudvarhely

 

Azzal kezdeném, amit a legfontosabbnak tartok, hogy létrejött ez a zarándoklat. Különösen azért, mert számomra nagyon fontos, hogy tartsuk a kapcsolatot egymással, vagyis Mi, akik a világból áhítozunk Szt. Ferenc társaivá lenni Krisztus követésében, Veletek, akik társaivá szeg?dtetek. E kapcsolattartás sajnos nem könny?, de szükséges, mert mi csak T?letek tanulhatjuk meg, hogyan kell ezen az úton járni. Véleményemet, javaslataimat ezért e szempontból fogom elmondani. ...

Bármennyire töröm is a fejem, nem tudok semmi negatívumot mondani. Ez nem azt jelenti, hogy nem zavart semmi, hogy minden tökéletes volt, hanem, hogy ezek nem feltétlenül a zarándoklat egészét érint? problémák, hanem inkább engem személyesen bántó apró részletek.

Hogy néhányat említsek pl. engem zavart, hogy a zsolozsmát levezet?k nem mindig vették figyelembe a füzetben összeállított zsolozsma szövegét; hogy nem volt elég alkalom az egymással való ismerkedésre; nem volt elég alkalom, id? a felmerül? lelki kérdések megbeszélésére valamint a lelki összehangolódásra stb.

Biztos vagyok benne, hogy a szervez? testvérek nem mindent így terveztek, és inkább a rossz id? okolható a hiányosságokért.

A jöv?vel kapcsolatban javasolnám, hogy amennyiben van rá lehet?ség és igény a zarándoklat után ne siessünk haza, hanem maradjunk még pár napot, lelkigyakorlat jelleggel, hogy miután a zarándoklat által felkavart mélyeink salakját sikerült letennünk a Sz?zanya lábai elé, tudjunk megpihenni, megnyugodni és a Szentlélekt?l megújulva továbbmenni.

 

 

Vissza az elejére

 

 

J. Krisztina-Franciska, Székelyudvarhely

 

Mindezek után, én mit is eszelhetnék ki a FerIZá-ról? Jen? testvér levésett pár kérdést a szombat esti vacsora alatt, mégpedig egy olyan szalvétára, amit elveszítettem... Próbálok hát az inkább dereng?, mint világos mankók támaszával „vánszorogni” válaszaim felé.

 

Nagyon tetszett a témaválasztás. Csak annyit hiányoltam, hogy az elmélkedések mélyítésére a szilenciumos gyalogláson kívül csak els? nap szakítottunk kollektíve id?t. Nehéz egymagad csendet keresni, amikor mindenki sürög-forog, pakolász vagy hahotázik körülötted.

 

Az esti programokra ki lehetett volna nevezni „szieszta és tábort?z felel?söket”, akik összeállítanak egy gördül? programot az esték tartalmas és játékos eltöltésére. Netán esti imán kívül, valahogy összhangban a napi témával, lekerekíteni aznapi kínlódásainkat, ötleteinket, elhatározásainkat.

 

Amint már Szell? említette, én is javasolnék még két-három ráadás napot, hisz olyan hirtelen lett vége a zarándoklatnak. Ha már Somlyón vagyunk, a felkavart mélyeket legyen id? csendesíteni, gyógyítani.

 

A témákkal kapcsolatosan még egy utolsó megjegyzés: lehetett volna kötni mindegyiket Ferenc életéhez! Nem vagyok meggy?z?dve arról, hogy a zarándoklat résztvevõi egyt?l-egyig annyira ismerik a Poverellót, hogy fölösleges lett volna épp a témák segítségével Vele is ismerkedni. Assisem jól gyütt vóna :-))

 

Talán ha jobb az id?, hasznát vehettük volna a kit?zök színének is. Az zavart még, hogy klikkek alakultak ki, a banda a régi ösmer?sök szerint tömbösült. Na de mindegy. Talán így volt a jobb.

 

Ennyit építõ szándékú kritikámról, most határozottan kijelentem, hogy

 

LEGYEN JÖV?RE IS !!!!!!!!!!!!! , s?t, semper et in saecula saeculorum, míg meg nem érünk az Ítélet napjára,

 

akarom mondani, amíg lesznek szervez?k és a zarándoklatot igénylõ fiatalok. Mert az anyagiak csak összejönnek, besegítünk mi is :-)) , ne adjátok fel! Misszió ez is, csak „belterjes”, s épp ezért fontos. Hümmm!

 

„Legszebb” élményem az „Önmagammal-való-kiengesztel?dés”-el lezajló ismerkedés volt. Már els? nap bemutatkoztunk, amint illik, veregettük egymás délceg vállát, mármint az Önmagammal-való-kiengesztel?dés és én, egy-egy mocsarasabb gondolatnál, emléknél, vágynál megütközve a másikon. Aztán annyira leragadtunk egymásnál, hogy második és harmadik nap is kett?nk között szorongattuk a világgal, emberekkel és Istennel születend? békénket, de annyira ügyetlenül és gyatrán, hogy inkább Kegyelemb?l értünk be Somlyóra, mintsem lelkünk vágyától hajtva...

 

Nagyon hálás vagyok Szell?nek, hogy kitartóan cipekedett helyettem, derekam miatt, és h?ségesen ott botorkált mellettem segítve egész-ségesnek lenni. Nélküle valószín? összebugyogok …

 

És ígértem Fülöpnek egy lírai beszámolót is, amit épp a delnei szentély, jobban mondva a nálam még komolyabban összerokkant orgona t?szomszédsága (is) ihletett, azt még beillesztem ide:

 

Hajnal a Sírnál

 

Mert nem találom ?t, ki rejtve Van,

teremts, mint es?t, hazacsorogni kócosan képtelen alkonyom üszkére,

és megbocsátani a kövek ízét, vérem csobogását, tompa szembogarakat, a nem bírom továbbok térdkalácsát, a nincs id?imet, s a ráncokat

– mert nem találom ?t, kit Eltemettek,

gránit az ég s tömény –, pitypang röptét és a félelmet, hogy haraszt emészt, lerág az eb, s a csorda eltapos.

 

Megbocsátani a tegnapot, vörös avarként, éles oltalommal, elég a Te kegyelmed, elég a holnapod.

Vissza az elejére

 

V. Éva, Marosvásárhely

 

Zarándoklatunk csodái

 

2003 júliusában, Udvarhelyen találkozott néhány tíz egymásnak teljesen idegen fiatal, akik rövid id? alatt, ami még szokásos körülmények között ismerkedésre sem elég, Krisztusban testvérekké váltak. A szál, ami a zarándoklat óta egymáshoz csatol, a lehet? leger?sebb kötelék, hisz a Szentlélekt?l kaptuk, és a szeretet köteléke.

Többen közülünk, az újságból szereztünk tudomást a zarándoklatról, és bár kívülr?l szemlélve, vakmer?nek t?nhetett automatikus ráigenlésünk, lelkünkben minden jel arra mutatott, hogy valóban Krisztusi hívás, és részt kell vennünk bármi áron. És valóban nem kellett csalatkoznunk. Számomra teljesen idegenek voltak a ferences testvérek, ismeretlen az út ami el?ttünk állt, a hely ahol találkoznunk kellett, az útitárs akivel együtt utaztam, de a legfontosabb dolog mindennél is-mertebb : a cél és célszemély, Krisztus, az él? Isten Fia, illetve a hozzá való közelebb kerülés.

Udvarhelyre való megérkezésünkkor, az esti zsolozsma alkalmával a testvérek mindannyiunk nyakában egy taut akasztottak, melynek zsinórján el?legezve volt a három jelképes csomó : azaz tisztaság, szegénység, engedelmesség. A zarándoklat alatt ez a jelkép vált bens?vé lelkeinkben, és ez a fogadalom íródott bele Krisztusi vérrel szíveinkben, átitatva egész életünket és valónkat.

A zarándoklat három napja minden volt, aminek lennie kellett, s?t, azon felül is valami. Olyan lelki gazdagság amely viszont már megfoghatatlan. És ezért a csodáért külön elismerés és köszönet minden egyes ferences testvérnek, akik fáradtságot nem ismerve végig azon voltak, hogy megosszák velünk, mindannyiunkkal a bennük lakozó és valóban él? Krisztust.

Az út nem minden szakassza bizonyult könny?nek vagy veszélymentesnek, az id?járás szeszélye át látszott húzni az el?re eltervezett és átgondolt programpontokat, de végül, arról kellett megbizonyosodjunk, hogy valóban Isteni szándék szerint alakult minden, mert a végeredmény és minden nap külön áldása éppen ezek miatt vált páratlanná. Olyan lelki mélységek és magasságok fogására és átélésére adott er?t, megfelel? lelki és fizikai állapotot, valamint alkalmat, amelyeket a szó nem hívatott el érzékeltetni.

Utolsó nap, búcsúzkodás alkalmával volt egy olyan játék, hogy képzeljük magunk elé, amit a zarándoklat alatt kaptunk, vegyük fel azt a valamit a lábunk el?l, emeljük fel, és egyszerre engedjük el szállani a magasban. Na, éppen így, ezekkel a szavakkal tudnám megfogalmazni azt amit kaptam : súlyos, de a világon a legkönnyebb, látható, de a szemnek láthatatlan, megfogható, de a kezeim túl buták, hogy érzékeljék, kicsi helyen is elfér, de valahogy mégis betölti az egész földkerekséget, minden nap használom, és osztogatom, de soha nem fogy el.

Szóval, amit mondani szerettem volna, ez lenne: történnek csodák! Legyen áldott az Úr neve, Aki teljes dics?ségében és Valójában végigkísért bennünket a 2003-as évi ferences ifjúsági zarándoklaton. Kérjük szent kegyelmét, hogy sikerüljön hagyománnyá formálni ezt a csodát, hogy évr?l évre többen tudjuk szétkürtölni a világban, hogy valóban él az Úr.

Totus toulous : Varga Éva.

2003. augusztus 14.

 

 

Vissza az elejére